"Az élet olyan, mint a motor. Ha nem indúl, be kell rúgni."

2010. március 12. 19:38 - Itaf

ennyiii


Faszomat a hosszú hajba ennyit a hajnövesztésről mindeki azt mondta jobban állt a rövid haj nesztek...

4 komment
2010. március 08. 17:24 - Itaf

boldog nőnapot

A nemzetközi nőnapot március 8-án tartjuk, de kialakulása más dátumokhoz, eseményekhez is kötődik. A nőnap a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával (munkavállalásával) kapcsolatos demonstratív nap volt.

A nemzetközi nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami azt a küzdelmet eleveníti fel, melyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. 1866. szeptember 3. és 8. között az I. Internacionálé (hivatalosan: Nemzetközi Munkásszövetség) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van.

Hát minden nőnek és kivált a blogomat ovasó hölgyeknek ezúton szeretnék boldog nőnapot kívánni

10 komment
2010. február 27. 17:45 - Itaf

péntek


ÁÁ jókis este volt beplattyogtunk a kamionos buliba sok sok kamionos volt ott meg kurva is persze jó buli volt csak atom kib sokan voltak de ingyenből még nem buliztam ilyen jótXd
(aki nem vágja farsangi buli volt ha beöltöztél kamionosnak vagy kurvának ingyen mentél be a deepbe)

Szólj hozzá!
2010. február 25. 20:51 - Itaf

Tudtaam


Mindig is tudtam hogy a macskák is tudnak beszélni ebbena helyzetben épp a vörös macska letolja a fekete macskát mert nem vitte ki a szemetet és állandóan elfelejt midnent

2 komment
2010. február 22. 20:51 - Itaf

A bulizás


Furcsa dologra lettem figyelmes vagy én változok vagy debrecenben haltak meg a bulihelyek.
Én régen imádtam bulizni ezért éltem szinte aki ismer tudja mostanában többe nézek egy beüllős sörözést és ez azért van mert nagyon rég buliztam igazán jót lehet unoma helyeket bár a silencet nem tudtam emgunni csak az meghalt sajna, annyira megváltozott szerintema bulizós társaság régen mondta báttyám buliban lehetett csajozni mert nekem ez az elsődleges cél egy buliban nade visszatérve normális csajokat fel lehetett szedni most kb végignézem kik mennek bulizni és olyan csajok akiket ha fizetnének se szólnék hozzájuk a normális csajok meg elkűldenek reflekszből nemtom mileszs itt azért még szeretnék jót bulizni de szerintem nem debrecenbe lessz az vagy ha igen akkor barátnővel.
Ti mit gondoltok a debrecdni bulikról???

3 komment
2010. február 14. 14:18 - Itaf

szombat este janosz szülinap


Hát ahhoz képest hogy janosz mennyi csajt igért nem sok csaj votl de kib jóléreztem magam jól berugódtunk ahogy kell janoszék lenyomták a numerát a wc-ben tortát is loptunk minden rendben volt
Sok kép készűlt aki nem fért bele ebbe akis válogatásba ne haragudjon de annyi kép készűlt hogy nem tudtam kiválogatni

Jó volt!!!

4 komment
2010. február 12. 22:44 - Itaf

a magyar lányok


Hát szerintem mindenki tudja hogy a magyar lányok messze híresek egész európában szépségükről. Már beszéltem egyszer erről a blogomon de megint muszály felhoznom, alig várom a nyarat hogy felvegyék, vegyétek a kis miniszoknyákat, picsa gatyákat és kitegyék, tegyétek ami van persze csak izlésesen.

Az nem lehet hogy a sok rengeteg szép magyar csaj közűl egyse pottyan le jelenleg komoly kapcsolatra lehet csak az őszt várják hmhm .

Szólj hozzá!
"Az élet olyan, mint a motor. Ha nem indúl, be kell rúgni."
süti beállítások módosítása